Beszélgetések Istennel II
• szokatlan párbeszéd •
Második könyv
1997
2000
2005
BUDAPEST, 2000
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Neale Donald Walsch / Conversations with God
An Uncommon Dialogue - Book 2
Ajánlom könyvemet a következőknek:
Samantha
Tara-Jenelle
Nicholas
Travis
Karus
Tristan
Devon
Dustin
Dylan
Több ajándékot kaptam tőletek,
mint amennyit valaha is adtam nektek.
Nem voltam az az apa, aki szerettem volna lenni.
De várjatok: még semmi nem ért véget !
Folyik a munka.
(*)
Köszönetnyilvánítás
A köszönetnyilvánítások élére mindig odakívánkozik Az, Ami Minden és minden dolgok Forrása, beleértve ezt a könyvet is. Van aki Istennek hívja, ahogy én magam is, de nem számít, hogy minek nevezzük. A Forrás mindig volt, van, és mindig is lesz. Mindörökkön örökké.
Másodsorban szeretném megköszönni, hogy olyan csodálatos szüleim voltak, akiken át megkaptam az Istentől fakadó életet, és életem legfontosabb emlékei áramlottak felém. Anyám és apám együtt nagyszerű csapatot alkottak. Ezzel nem minden külső szemlélő értene egyet, de ők ketten nagyon világosan látták. „Átok"-nak és „Méreg"-nek nevezték egymást. Anya azt mondta, apa kész átok, és apa azt mondta, anya méreg, amelynek nem tud ellenállni.
Anyám, Anne nagyszerű ember volt; végtelenül együttérző, mélyen megértő asszony, kifogyhatatlan türelemmel és csöndes bölcsességgel. Oly erős volt Istenbe vetett hite, hogy halála előtt a fiatal pap, aki a római katolikus egyház szertartása szerint feladta neki az utolsó kenetet (és szemmel láthatóan idegeskedett), csodálattól remegve jött hozzám anyám halálos ágyától. „Édes Istenem - suttogta - Ő vigasztalt engem !“
Csöppet sem lepett meg.
Apám, Alex a kedves fickók vajmi kevés tulajdonságával büszkélkedhetett. Heves volt és goromba, megbotránkoztatóan nyers, és mondják, hogy gyakran kegyetlenkedett, különösen anyámmal. Nem áll szándékomban ítélkezni fölötte emiatt (vagy bármi egyéb miatt); anyám sem tette, sőt, még utolsó szavaival is dicsérte, és nem tudom elképzelni, miként szolgálna a javamra, ha figyelmen kívül hagynám anyám intelmét, miszerint vannak dolgok, amiken túl kell tennünk magunkat.
Apámnak azonban számtalan jó tulajdonsága is volt. Rendületlenül hitt az emberi lélek megfékezhetetlenségében, és világosan látta, hogy a körülményeket nem lehet panaszkodással megváltoztatni, csak ha az ember kezébe veszi az irányítást. Arra tanított, hogy bármit megtehetek, amit a fejembe veszek. Bízvást támaszkodhatott rá a felesége és a családja, és támaszkodott is a legvégsőkig. Mindig kiállt az álláspontja mellett, sosem változtatta véleményét aszerint, merről fúj a szél. Soha nem törődött bele a nemleges válaszokba egy olyan világ részéről, amely mindenkit maga alá akar gyűrni. A legválságosabb helyzetekben is azt ismételgette: „ugyan, semmi az egész". Magam is ehhez a mantrához folyamodtam, valahányszor rossz irányt vett az életem. Mindig bevált.
Csöppet sem lepett meg.
Kettőjüktől kaptam bátorítást és ösztönzést ahhoz, hogy mindentől függetlenül bízzak önmagamban, és feltétel nélkül szeressek mindenkit.
Előző könyvemben köszönetemet fejeztem ki családom más tagjainak és barátaimnak, akik nagyban hozzájárultak életem alakulásához, és teszik ezt mind a mai napig.
Szeretnék ugyanitt megemlíteni két különleges embert, akik az első könyvem megírása óta léptek be az életembe, és rendkívüli hatással voltak rám. Dr. Leo és Mrs. Letha Bush mindennapi életükkel mutatták meg nekem, hogy azokban a pillanatokban nyerjük el az élet legnagyobb jutalmát, amikor önzetlenül gondoskodunk családunkról és szeretteinkről, amikor törődünk barátainkkal, amikor kedvesek vagyunk a rászorulókhoz, amikor szívesen látunk vendégül mindenkit, amikor hitet és szeretetet táplálunk egymás iránt. Sokat okultam a példájukból, és mélységesen megihlettek.
Ugyanitt szeretném hálámat kifejezni többi tanítómnak, azoknak az angyaloknak, aki Isten üzenetével érkeztek, és amiről most már világosan tudom, hogy meg kellett hallgatnom. Néhányuk személyesen érintett meg, néhányuk a távolból, és néhányuk a Mátrix oly távoli pontjairól, hogy talán nem is tudnak (legalábbis nem tudatosan) a létezésemről. Energiájuk mégis táplálta a lelkemet. Akadnak közöttük filozófusok, politikusok, írók és útitársaim az Ösvényen. Hozzájárulásuk a Kollektív Tudathoz az évek során elősegítette egy olyan bölcsesség-kincs megteremtését, amely Isten szelleméből fakad, egyszersmind fel is építi azt. Tudom, hogy a Beszélgetések Istennel anyaga ebből a forrásból fakad.
A valamennyi tanítómnak szóló általános köszönetnyilvánításomon kívül szeretném hálámat kifejezni a következő személyeknek mindazért, amit tettek értem.
Ifj. Ken Keyesnek... akinek meglátásai ezrek életét érintették (így az enyémet is); csodálatos hírnök volt.
Dr. Robert Muellernek... akinek a világbékéért folytatott munkássága áldást hoz mindannyiunkra.Több mint fél évszázadon keresztül táplálta új reményekkel és látványos eszmékkel ezt a bolygót.
Dolly Partonnak... akinek zenéje, mosolya, egyénisége az egész nemzet áldása, és aki oly gyakran örvendeztette meg a szívemet, olyankor is, ami-
kor máskülönben össze volt törve, és és biztos voltam benne, hogy soha többé nem lehet megörvendeztetni.
Terry Cole-Whittakernek... akinek észjárása, bölcsességei, meglátásai, életöröme és makulátlan tisztessége példaként és mérceként állnak előttem mióta csak megismertem.
Neil Diamondnak... aki a lelke mélyéig hatolt művészetéért, és ugyanígy az én lelkem mélyére is, és megérintette egy egész nemzedék lelkét. Lenyűgöző a tehetsége, akárcsak az az érzelmi nagyvonalúság, amellyel mindenkivel megosztotta.
Thea Alexandernek... aki írásaival ráébresztett, hogy az emberi érzelmeket korlátok, sértődés, titkolózás, keserű féltékenység nélkül, elvárásoktól mentesen is ki lehet fejezni. Újra beoltotta a világba az elvárás nélküli szeretet és a kötetlen szerelem fáradhatatlan szellemét, és méltó helyére emelte legtermészetesebb vágyunkat a szexualitás iránt - így tette ismét csodálatossá, gyönyörűvé és ártatlanul tisztává.
Robert Rimmernek... aki pontosan ugyanezt tette.
Warren Spahnnak... aki arra tanított, hogy az út a tökéletességhez az élet bármely területén azt jelenti, hogy a legmagasabbra kell állítani a mércét, és soha nem szabad alább adni. Követeljük a legtöbbet önmagunktól, még akkor is amikor észrevétlenül teljesíthetnénk kevesebbet is (sőt, főleg akkor). Az élet hőse, soha nem ingott meg, amikor tökéletességre törekedett, függetlenül attól, mennyit kell küzdenie érte.
Jimmy Carternek... aki bátran ragaszkodik ahhoz, hogy olyan nemzetközi politikát folytasson, amelyben nem politizál, hanem azt teszi, amit a szíve diktál, és amiről tudja, hogy a Legfelsőbb Törvény szerinti. Ezzel a fuvallatnyi friss levegővel nemigen tud mit kezdeni ez az áporodott világ.
Shirley MacLaine-nek... aki bebizonyította, hogy az értelem és a szórakoztatóipar nem zárják ki egymást, hogy fölébe tudunk kerekedni a közhelyszerűségnek és a szürkeségnek.
Oprah Winfrey-nek... aki ugyanezt cselekszi.
Steven Spielbergnek... aki ugyanezt cselekszi.
George Lucasnak... aki ugyanezt cselekszi.
Ron Howardnak... aki ugyanezt cselekszi.
Hugh Downsnak... aki ugyanezt cselekszi.
És Gene Roddenberrynek... akinek a lelke hallja mindezt, és mosolyog... mert ő törte az utat, kockáztatott, kiállt a szakadék legszélére, és felderítette az érintetlen vidékeket.
Kincset érnek ezek az emberek - ahogy mi valamennyien. Ugyanakkor sokunktól eltérően úgy döntöttek, hogy bőségesen adakoznak Énjük kincseiből. Hogy kockára tegyék mindenüket, hogy elveszítsék magánéletüket, feladják a személyes világukat, csak hogy adhassanak magukból: abból, Akik Valójában Ők. Azt sem tudják, milyen fogadtatásra talál az ajándékuk. Mégis odaadták.
Köszönettel tartozom ezért nekik. Köszönöm mindannyiótoknak. Jó-voltotokból gazdagabb lett az életem.
(0)
Rendkívüli dokumentumot tart a kezében az olvasó.
Isten üzenetét, melyben soha nem látott, társadalmi, szexuális, oktatási, politikai, gazdasági és teológiai forradalmat javasol a bolygónkon.
Ez a javaslat nem tőlünk függetlenül született meg; éppen ellenkezőleg, a mi vágyainkból fakad. Hogy jobb életet szeretnénk teremteni mindenki számára, hogy emelni akarjuk tudati szintünket, hogy új világot keresünk. Isten nem fog minket elítélni, bárhogyan is döntsünk, de ha hallgatunk rá, megmutatja, hogy váltsuk valóra. De nem fogja ránk erőltetni az akaratát. Sem most, sem máskor.
Ennek a könyvnek a szavait egyszerre találom lebilincselőnek, felzakla-tónak, ösztönzőnek és felemelőnek. Lebilincselőnek abban az értelemben, hogy céljuk és hatásuk hallatán elakad a lélegzetem. Felzaklatnak, mert szembesítenek önmagammal, szembesít mindannyiunkat az emberi nemmel. Ösztönzőek, mivel olyan kihívás elé állítanak, amilyennel még soha nem találkoztam. Annak a kihívását, hogy jobb és nagyszerűbb legyek mint eddig voltam, hogy egy olyan világnak legyek a forrása, amelyben soha többé nem tartozik az emberi élethez a harag, a kicsinyes féltékenység, nem fordulnak elő szexuális zavarok, gazdasági igazságtalanságok, az oktatás mindennapos átverései, a társadalmi egyenlőtlenségek és a politikai titkolózások, megtévesztések és a hatalmi harcok. És felemelők, mert azt mondják hogy mindez lehetséges.
Fel tudunk építeni ilyen világot ? Isten szerint igen, és mindössze annyit kell tennünk érte, hogy megtesszük.
Ez a könyv párbeszéd Istennel. Egy háromkötetes mű második része, amely az Istennel több mint öt éve, és mindmáig tartó beszélgetést rögzíti.
Meglehet, kételkedtek benne, hogy Isten szavait adom tovább, de számomra ennek nincs jelentősége. Csak az a fontos, hogy van-e értéke az anyagnak, érthetőbbé tesz-e dolgokat, hozzásegít-e a megvilágosodáshoz, felébreszti-e vágyakat, és hogy okoz-e valamilyen gyümölcsöző változást a mindennapjainkban. Isten tudja, valaminek meg kell változnia. Nem folytathatjuk tovább úgy, mint eddig.
A Beszélgetések Istennel trilógia 1995 májusában született meg, amikor
megjelent a sorozat az első kötete. Az a könyv főleg személyes kérdésekkel foglalkozott, és elmondhatom, hogy alapvetően megváltoztatta az életemet. Sok-sok életet megváltoztatott. Néhány hét alatt elképesztő sikert aratott, hihetetlen példányszámban fogyott. Megjelenésének első évében tizenkétezer példány kelt el havonta, azután pedig tovább emelkedett ez a szám. A könyv szerzője szinte ismeretlen volt - és ez a tény még átütőbb erejűvé tette.
Mélységes hálát érzek azért, hogy részese lehetek ennek a folyamatnak. Boldoggá tesz és megelégedéssel tölt el, hogy oly sokan találtak értéket e műben, és hasznosították valamilyen módon az életük során.
Pedig eleinte kifejezetten meg voltam rémülve. Felötlött bennem, hogy bolondnak fognak tartani, vagy feltűnési viszketegségben szenvedő őrültnek. A legjobban azonban attól tartottam, hogyha tényleg elhiszik, Isten maga mondta tollba a szöveget, akkor valóban megfogadják a benne foglalt tanácsokat. Hogy miért féltem ettől ? Egyszerű. Aggódtam, hátha tévedés mindaz, amit leírtam.
Aztán sorra érkeztek a levelek. Levelek a világ minden tájáról. És akkor megéreztem, hogy így helyes, hogy pontosan ez az, amit a világnak hallania kell.
Természetesen, nincsen „helyes" és „helytelen", „igaz" vagy „téves", csupán létünk viszonylagosságában. A könyv tehát abból a szempontból „helyes", hogy Kik és Mik Akarunk Lenni ezen a bolygón.
Most itt a második kötet, és érzem, hogy ismét felélednek a félelmeim. Ez a könyv egyéni életünk nagyobb szabású kérdéseivel foglalkozik, valamint az egész világot érintő geofizikai és geopolitikai kérdésekkel. Ilyenformán ez a kötet sokkal több olyan állítást tartalmaz, amivel, feltételezem, az átlagos olvasó nem ért majd egyet. Ezért félek. Attól félek, hogy nem fog majd tetszeni. Attól félek, hogy hibáztatni fogtok érte. Attól félek, hogy darázsfészekbe nyúlok. És félek, megint csak elfog a félelem, hátha mindenben tévedek.
Persze, okosabb is lehetnék annál, hogy féljek. Elvégre elolvastam a saját első kötetemet is, nem igaz ? Na ugye. Már megint a kételkedő, bizonytalankodó, visszakozásra kész emberi mivoltom. Pedig ezeknek a jegyzeteknek a nyilvánosságra hozatalával, nem az a célom, hogy felrázzam az embereket. Egyszerűen szeretném őszintén, és minél pontosabban továbbadni mindazt, amit kérdéseimre válaszolva Isten elmondott nekem. Megígértem Istennek, hogy megteszem, és nem szeghetem meg ígéretemet.
Ti sem szeghetitek meg az ígéreteteket. Nyilvánvaló, hogy pusztán emberi létetekkel megígértétek, hogy egy örökké változó világban nem ragaszkodtok csökönyösen bizonyos vélt álláspontokhoz. Nyilvánvaló, hogy szeretnétek folyamatosan gyarapodni. Az efféle könyvet csak ezzel a szándékkal lehet kézbe venni.
Együtt vagyunk tehát. És nincs félnivalónk. Azok vagyunk, amik és akik: ennek eredményeként azt tesszük, amit teszünk. Ha ehhez az egyhez hűek maradunk, akkor semmitől nem kell tartanunk. Ti is, én is üzenetet közvetítünk. Ha nem azt tennénk, én nem jegyezném le mindezt, és ti nem olvasnátok. Hírnökök vagyunk. Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy világosan értjük a Beszélgetések Istennel üzenetét. Továbbá be kell építenünk ezt az üzenetet az életünkbe. Valamint továbbítanunk kell az üzenetet; a saját példánk egyszerű és világos módszerével el kell juttatnunk az üzenet igazságát mindazokhoz, akiknek megérintjük az életét.
Szívből örülök az elhatározásotoknak. Sokkal könnyebb és sokkal élvezetesebb veletek mint nélkületek. Menjünk hát együtt végig ezeken az oldalakon. Néhol kissé kényelmetlen lesz. Nem úgy, mint az Első könyvben. Abban Isten átkarolt, meleg ölelését ott érezhettük a vállunkon. A Második könyvben Isten szeretete mit sem változik, ám ezúttal kicsit mintha meg is rázná a vállunkat. Felébreszt. Ösztönöz, hogy eljussunk a következő szintre.
Mindig van egy következő szint. A lelketek, a legdúsabb élményekért és tapasztalatokért erre a világra látogató lelketek azt kívánja, hogy ne pihenjetek meg. És bár a döntés a ti kezetekben van, a lelketek arra vágyik, hogy soha ne váljatok elbizakodottá vagy önelégültté, sem közönyössé. Mert túl sokat kell változtatni a világotokon, túl sokat kell megteremtenetek önmagatokból. Mindig emelkedik előttünk egy újabb hegy, melyre fel kell hágni, vannak felfedezésre váró határok, legyőzni való félelmek. Mindig van egy nagyszerűbb hely, egy átfogóbb gondolat, egy lenyűgözőbb látomás.
Úgyhogy, ha ez a könyv kissé kényelmetlenebb lenne az elsőnél, csak ragaszkodjatok a nyugtalansághoz. Kapaszkodjatok meg, ha a csónakot dobálni kezdi a tenger. Aztán éljetek a felvázolt új gondolatrendszer szerint -vagy még jobb, ha a saját megélt életetek példáján és csodáin keresztül magatok teremtitek meg.
Neale Donald Walsch
Ashland, Oregon,
1997 májusa
1
Köszönöm, hogy eljöttél. Köszönöm, hogy itt vagy.
Igaz, hogy megbeszéltük a találkozót, mégis megtehetted volna, hogy nem jössz el. Dönthettél volna úgy is. Ám igaz boldogságomra azt választottad, hogy itt leszel a megbeszélt órában, a megbeszélt helyen, hogy kézbe vedd ezt a könyvet. Köszönöm.
Nos, amennyiben önkéntelenül cselekedtél, anélkül, hogy tisztában lennél azzal, hogy mit cselekszel és miért, ez az egész titokzatosnak tűnhet számodra, és helyénvaló lenne egy kis magyarázat.
Először is vedd észre, hogy ez a könyv az egyedül megfelelő időpontban lépett az életedbe. Ezt talán még nem tudod, de amikor túljutsz a rád váró tapasztalaton, teljes bizonyossággal tudni fogod. Minden tökéletes sorrendben következikbe, és ez alól ennek a könyvnek a megjelenése sem kivétel.
Amit a kezedben tartasz, pontosan az, amit kerestél, amire már nagyon régóta vágytál. Ez a könyv a legújabb, könnyen lehet, hogy némelyikőtök számára a legelső valódi kapcsolat Istennel.
És valóban kapcsolat, és a lehető legvalódibb.
Rajtam keresztül Isten ténylegesen hozzátok fog szólni. Ezt néhány évvel ezelőtt nem mertem volna kimondani, de most, hogy megtörtént, meggyőződhettem róla, hogy lehetséges. Nem csak lehetséges, hanem folyamatosan meg is történik.
1992-93-ban történt meg először, hogy beszélgettem Istennel a nevetekben. Egy dühös levelet írtam Neki, amelyben arról faggattam, miért a hiábavaló küszködés és kudarc emlékműve az életem; a szerelmi kapcsolataimtól, az életem munkáján, a gyermekeimhez való kapcsolaton keresztül az egészségemig mindenben csak küzdelem és kudarc jutott osztályrészemül. Az Istenhez szóló levelemben arról faggattam, miért kell ennek így lennie, és miként tudnám működőképessé tenni az életem.
Legnagyobb megdöbbenésemre, levelemre választ kaptam.
Hogy hogyan kaptam választ, és hogy ez a válasz mit tartalmazott, könyvvé állt össze, amely 1995 májusában jelent meg Beszélgetések Istennel (Első könyv) címmel. Talán hallottatok róla, esetleg olvastátok is. Ha így van, semmi szükség a további bevezetőre.
Ha nem ismeritek az Első könyvet, remélem, hamarosan elolvassátok, mert számos olyan kérdés kerül benne terítékre, ami ebben a könyvben nem szerepel. Ha kérhetnék egy ajándékot Istentől a világ számára, azt kérném, hogy juttassa el mindenkihez az első kötet üzenetét. Stílusosan. Isten ezt már meg is tette.
Remélem tehát, hogy miután elolvastátok ezt a könyvet (vagy éppen mielőtt még befejeznétek), elhatározzátok, hogy elolvassátok az elsőt. Ez csupán döntés kérdése, ugyanúgy, ahogy a puszta elhatározás juttatott el titeket ezekhez a szavakhoz is. Csakis a Döntés teremt meg minden tapasztalatot, amiben részetek van. (Ezt a gondolatot is részletesen kifejti az a bizonyos első könyv.)
A második kötet ezen kezdő sorait 1996 márciusában vetettem papírra, hogy rövid bevezetővel szolgáljak a soron következőkhöz. Az első könyv anyagához hasonlóan, az alábbiak is egyszerűen érkeztek. Egyszerűen felírtam a soron következő kérdést egy üres papírlapra, általában az elsőt, ami eszembe jutott. Alig írtam le a kérdést, már meg is fogalmazódott a válasz a fejemben, mintha Valaki a fülembe súgta volna. Diktálták !
* * *
1993. Húsvét vasárnapja van, és az utasításnak megfelelően itt vagyok ceruzával a kézben, előttem írótömbbel, és készen állok, hogy belevágjak.
Isten kért meg rá, hogy itt legyek. Találkozónk volt.
Ma kell elkezdenünk a Második könyvet, annak a trilógiának a második kötetét, amelyet Isten és Én és ti valamennyien együtt tapasztalunk meg.
Egyelőre fogalmam sincs, miről fog szólni ez a könyv, arról sem, hogy milyen konkrét témákat fogunk érinteni - hiszen ez a könyv nem áll készen a fejemben. Nem is lehet. Nem én döntöm el, mi kerül bele. Nem én, hanem Isten.
1992 Húsvét vasárnapján, Isten párbeszédet kezdett velem. Tudom, nevetségesen hangzik, de így történt. Nemrég fejeződött be ez a párbeszéd. Utasítást kaptam, hogy pihenjek... és hogy a mai napon vissza kell térnem a beszélgetéshez.
Nektek is találkozótok van. Most zajlik. Remélem, világos számotokra, hogy ez a könyv nem csak nekem íródik, hanem rajtam keresztül nektek is. Nyilván már régóta keresitek Istent és az Istentől érkező üzenetet. Én is.
Ma együtt fogjuk megtalálni Istent. Külön-külön nem lelhetjük meg. Úgy értem, nem fogjuk meglelni Istent addig, míg külön vagyunk. Mert az első lépés ahhoz, hogy rájöjjünk, soha nem szakadhatunk el Istentől, hogy rájöjjünk, nem szakadtunk el egymástól. Míg nem ébredünk rá, és nem tudjuk, hogy mindannyian Egyek vagyunk, addig nem jöhetünk rá és nem tudhatjuk, Egyek vagyunk Istennel is.
Isten soha nem szakad el tőlünk. És mi sem Istentől, akármit hiszünk is
Elterjedt téveszme azt hinni, hogy elkülönültünk egymástól. A legrövidebb út Istenhez, az egymáshoz vezető út. Ha felhagyunk a bujkálással egymás elől. És önmagunk elől.
A leghamarabb úgy hagyhatunk fel a bujkálással, ha igazat mondunk. Mindenkinek. Mindig.
Kezdjetek el igazat mondani ! Itt és most - és soha ne hagyjátok abba. Kezdjétek azzal, hogy önmagatokról mondtok igazat önmagatoknak. Aztán mondjatok igazat önmagatoknak másokról. Aztán mondjatok igazat önmagatokról másoknak. Aztán mondjatok igazat másnak önmagáról. Végül mondjatok igazat mindenkinek mindenről.
Ez az Igazmondás öt szintje. Az ötágú út a szabadsághoz.
Ez a könyv az igazságról szól. Nem az én igazságomról, hanem Istenéről.
Alig egy hónapja ért véget első párbeszédünk. Gondolom, ez is ugyanúgy fog zajlani mint az első. Vagyis én kérdezek, és Isten válaszol. Úgyhogy meg is kérdezem Istent:
Isten, így fog ez zajlani ?
Igen.
Gondoltam.
De ebben a könyvben lesznek olyan kérdések, amelyeket én fogok felvetni, anélkül, hogy te kérdeznél. Erre az első könyvben nemigen akadt példa, amint azt te is tudod.
Igen. De miért ez a változtatás ?
Mert ez a könyv az én kérésemre íródik. Én kértelek meg rá, ahogy ezt te magad is említetted. Az első könyvet te magad kezdted el.
Az első könyvhöz voltak terveid. Ehhez a könyvhöz nincsenek, attól eltekintve, hogy az akaratom szerint cselekedj.
Így igaz.
Hidd el, nagyon jó így cselekedni. Remélem, te is, mások is, gyakran fogtok így tenni.
Én azt hittem a te akaratod, az én akaratom is. Hogyan ne cselekednék aszerint, ha egyszer az enyém is ?
Ez ravasz kérdés, és nem rossz ötlet ezzel kezdeni. Egyáltalán nem rossz ezzel kezdeni ezt a párbeszédet.
Menjünk csak vissza néhány lépéssel. Soha nem mondtam, hogy az Én akaratom a te akaratod lenne.
Dehogynem. Az előző könyvben magad mondtad: „A te akaratod Isten akarata".
Valóban. De ez nem ugyanaz.
Már hogy ne lenne ugyanaz ? !
Amikor azt mondom, hogy „a te akaratod Isten akarata", az nem ugyanaz mint „az Én akaratom a te akaratod".
Ha mindig az Én akaratom szerint cselekednél, semmit sem kellene tenned a megvilágosodás eléréséért. Már a végére is értél volna a folyamatnak. Már ott tartanál.
Ha egyetlen napig semmi mást sem tennél, csak az Én akaratom szerint cselekednél, eljutnál a megvilágosodásig. Ha az Én akaratom szerint cselekedtél volna, amióta csak élsz, aligha kellene ezzel a könyvvel foglalkoznod.
Nyilvánvaló tehát, hogy ez idáig nem az Én akaratom szerint cselekedtél. Az az igazság, hogy többnyire fogalmad sincs róla, mi is az Én akaratom.
Fogalmam sincs ?
Nincs bizony !
Akkor miért nem mondod meg, hogy mi az ?
Megmondom. De egyszerűen nem figyelsz. Ha figyelsz, akkor nem hallod meg. Ha viszont meghallod, nem hiszed el, amit hallasz. Ha meg elhiszed, amit hallasz, nem követed az utasításokat.
Azt állítani tehát, hogy az Én akaratom a te akaratod, bizonyíthatóan téves.
A te akaratod viszont az Én akaratom. Először is, mert tudom, mit akarsz. Másodszor, mert elfogadom. Harmadszor, mert magasztalom. Negyedszer, mert szeretem. Ötödször, mert az enyém, és a sajátomnak tekintem.
Ez annyit tesz, hogy szabad akaratod van azt tenni, amit akarsz, és hogy az akaratodat a magamévá teszem a feltétel nélküli szeretet révén.
Ugyanezt kellene tenned ahhoz, hogy az Én akaratom a tiéd legyen.
Először, tudnod kellene, mit akarok. Másodszor, el kellene fogadnod. Harmadszor, magasztalnod kellene. Negyedszer, szeretned kellene. Ötödször, a sajátodnak kellene tekintened.
Fajtátok egész történelme során alig néhányan tudtátok ezt következetesen véghezvinni. Egy maroknyian majdnem mindig megtettétek. Elég sokan viszonylag gyakran. Még többen jó néhányszor. És mindany-nyian megtettétek nagy ritkán, néhányan viszont sohasem.
Én melyik csoportba tartozom ?
Számít ez ? Melyik csoportba szeretnél tartozni mostantól kezdve ? Nem ez a megfelelő kérdés ?
De igen.
És mi a válaszod ?
Szeretnék az elsőbe tartozni. Szeretném ismerni a Te akaratodat, és mindenkor annak megfelelően cselekedni.
Ez dicséretes, üdvös, ajánlatos - és valószínűleg lehetetlen.
Miért ?
Mert sokat kell még gyarapodnod hozzá. De bizony mondom néked: kijelenthetnéd még ezt is, eljuthatnál az Istenséghez ebben a pillanatban, ha így döntenél. Nem szükségszerűen olyan hosszú ez az út.
Akkor miért tart mégis olyan régóta ?
Tényleg. Miért ? Mire vársz ? Csak nem arra célzol, hogy én tartalak vissza ?
Dehogy. Világos, hogy én tartom vissza önmagamat.
Jól van. A világosság az első lépés a mesteri szint felé.
Szeretnék eljutni a mesterek szintjére. Mit kell tennem ?
Olvasd tovább ezt a könyvet. Odaviszlek.
2
Nem vagyok biztos benne, hogy tudom, merre tart ez a könyv. Hiszen még azt sem tudom, hol kezdjem.
Idő !
Idő ? Már most öt hónapomba került, hogy eljussak az első fejezettől idáig ! Tudom, az emberek majd elolvassák, és azt hiszik, hogy az egészet egyetlen lendülettel írtam le. Számukra semmi nem utal arra, hogy húsz hét választja el egymástól a haminckettedik és a harmincharmadik bekezdést. Nem értik meg, hogy olykor félévnyire is eshetnek egymástól az inspiráció pillanatai !
Nem így értettem. Úgy értettem, hogy vegyük az első témánknak az időt.
Vagy úgy. Az más. De ha már a témánál vagyunk, miért vett igénybe néha hónapokat egyetlen bekezdés ? Miért telik el olyan hosszú idő a látogatásaid között ?
Kedves és gyönyörű gyermekem, egyáltalán nem telik el hosszú idő a „látogatásaim" között. Én sosem vagyok nem veled. Csak éppen nem vagy állandóan a tudatában a jelenlétemnek. Az Én tudatomban, hogy úgy mondjam.
Miért ? Miért nem vagyok a tudatodban, ha egyszer mindig itt vagy ?
Mert az életed más dolgokon akad el néha. Ami azt illeti, igencsak sűrű öt hónap áll a hátad mögött.
De mennyire ! Sok minden történt.
És te magad is fontosabbnak tekintetted ezeket a dolgokat Nálam.
Nem egészen így látom.
Nézd csak meg a tetteidet. Mélyen belemerültél a fizikai életedbe. Nagyon kevés figyelmet fordítottál a lelkedre.
Döntést igénylő helyzetekkel teli időszak volt.
Ami csak újabb indok, hogy bevond a folyamatba a lelkedet. Az Én segítségemmel sokkal könnyebben jutottál volna át az elmúlt hónapokon. Szóval, hadd javasoljam, hogy igyekezz nem elveszíteni a kapcsolatot.
Próbálok közel maradni, de el-elakadok a saját drámámban. És utána valahogy nem tudok idő szakítani Rád. Nem meditálok. Nem imádkozom. És természetesen nem írok.
Tudom. És ami a legcsúfondárosabb, éppen olyankor feledkezel el a kapcsolatról, amikor a legnagyobb szükséged volna rá.
Mit tehetnék ellene ?
Hagyd abba az elfeledkezést.
No igen. De hogyan ?
Az abbahagyásával.
Ez nem ilyen egyszerű !
Ez pontosan ilyen egyszerű.
Szeretném, hogy az legyen.
Akkor tényleg az lesz, mert amit kívánsz, az az Én parancsom. Emlékezz csak, a te óhajod az Én óhajom. A te akaratod az Én akaratom.
Jól van. Értem. Akkor azt kívánom, hogy márciusra fejeződjön be ez a könyv. Most október van. Nem szeretnék újabb öt hónapos szüneteket.
Akkor így is lesz.
Jó.
Feltéve...
Feltéve ?
Feltéve, hogy nem lesz másképp.
Ó, az angyalát ! Miért kell folyton kiforgatnod a dolgokat ?
Egyáltalán nem kell. Mondhatnám, a magam mulatságára teszem, de nem egészen így van. Te döntöd el, hogyan éled az életed. Folyton meggondolod magad. Emlékezz, az élet folyamatos teremtés. Amit ma választasz, az gyakran azonos a holnapi döntéseddel. Íme, a mesterek titka: válaszd mindig ugyanazt.
Újra és újra ? Egyszer nem elég ?
Újra és újra, amíg az akaratod testet nem ölt a valóságodban.
Van, akinek évekbe telik. Van, akinek hónapokba. Másoknak hetekbe. Azoknak, akik a mesteri szinthez közelítenek, napokba, órákba, vagy éppenséggel percekbe. A mestereknek azonnali a teremtés. Akkor mondhatod el magadról, hogy útban vagy a mesteri lét felé, amikor látod, hogy szűkül a szakadék az akarat és a tapasztalás között.
Azt mondtad, hogy „Amit ma választasz, az gyakran azonos a holnapi döntéseddel." Mire gondolsz ? Soha nem kellene meggondolnunk magunkat ?
Gondold meg magad, ahányszor csak kedved támad rá. Csak emlékezz rá, hogy minden egyes változtatással irányt vált az egész minden-ség.
Amikor „elhatározod magad" valami felől, mozgásba lendíted a világmindenséget. A felfogásod határait felülmúló, elképzelhetetlenül kifinomult és összetett erők egyazon bonyolult dinamika részei.
Ezek az erők és ez a folyamat a kölcsönhatásban álló energiák rendkívüli hálójának, a Mátrixnak a részei. A Mátrix magába foglalja az egész létezést; ezt nevezed életnek.
Lényegében mindez Én vagyok.
Szóval, amikor meggondolom magam, a Te dolgodat nehezítem ?
Számomra semmi sem nehéz - de te bármit megnehezíthetsz magadnak. Légy tehát ugyanazon a véleményen és egyazon szándékkal az adott dologgal kapcsolatban. És addig ne tereld el róla a figyelmedet, amíg valóssá nem tetted.
Ez a céltudatosság. Ha aztán valami mást választasz, válaszd teljes szíveddel. Ne bátortalanodj el útközben. Csak menj ! Légy elszánt !
Ne fogadj el nemet válasznak.
Úgy van.
De mi van, ha a éppen a nem a jó válasz ? Mi van, hogyha az, amit akarunk, nem szolgál a javunkra ? Akkor nem adod meg nekünk, ugye ?
Ugyan már. Mindent „megadok", amit csak kértek, akár „jó", akár „rossz" nektek. Szemügyre vetted az életedet az utóbbi időben ?
De engem arra tanítottak, hogy nem kaphatjuk meg mindig azt, amit kívánunk - hogy Isten nem fogja nekünk adni, ha nem szolgálja a javunkat.
Na igen. Ezt olyankor mondják, ha nem akarják, hogy csalódjál.
Először is, térj vissza az összefüggésekben való gondolkozáshoz. Én semmit nem „adok" neked. Bármit kapsz is, azt te magad hívod létre. Az Első könyv részletesen kifejti ezt a folyamatot.
Másodszor, Én nem ítélkezem afölött, amit életre hívsz. Nem nevezem „jónak" vagy „rossznak" a dolgokat. (Mellesleg, neked sem kéne.)
Teremtő lény vagy - Isten képére és hasonlatosságára teremtettél. Bármit választhatsz. Ami nem jelenti azt, hogy meg is kaphatsz bármit, amit akarsz. Valójában soha nem fogsz megkapni semmit, amit akarsz, amennyiben túlságosan akarod.
Tudom. Ezt már az Első könyvben is kifejtetted. Azt mondtad, hogy az akarás, mint cselekedet éppen azt taszítja el tőlünk, amit annyira akarunk.
Így van; és emlékszel-e, hogy miért ?
Mert a gondolat maga a teremtés, és egy dolog akarásának a gondolata felszólítás a mindenségnek, és a mindenség létre is hozza a valóságomban.
Pontosan ! Látom, jól megtanultad. Megértetted. Ez nagyszerű.
Igen, erről van szó. Abban a pillanatban, amikor azt mondod, hogy akarok valamit, az univerzum azt mondja, „tessék", és megadja neked a tapasztalatot - az „akarás" tapasztalatát !
Bármihez biggyeszted is az „én" szócskát, teremtő paranccsá válik. A dzsinn a palackban - aki én vagyok - azért létezik, hogy engedelmeskedjék.
Azt teremtem meg, amit előhívsz ! Pontosan azt hívod elő, amit gondolsz, érzel és mondasz. Ilyen egyszerű.
Akkor mondd el nekem még egyszer, hogy miért kerül olyan sok időmbe létrehozni a választott valóságot ?
Számos oka van. Mert nem hiszel benne, hogy a tiéd lehet, amit választasz. Mert nem tudod, hogy mit válassz. Mert folyamatosan megpróbálod kitalálni, mi lenne számodra a „legjobb". Mert jó előre biztosítékot követelsz, hogy valamennyi választásod „jó" lesz. És mert minduntalan meggondolod magadat !
Ne igyekezzek kitalálni, mi a legjobb nekem ?
Igencsak viszonylagos, hogy mi a legjobb; több száz változótól függ. Ez nagyon nehézzé teszi a választásokat. Egyetlen szempontra kellene tekintettel lenned, amikor döntést hozol: megfelel ez annak, Aki Vagyok ? Azt jelenti-e, Aki Akarok Lenni ?
Az egész élet ilyen kinyilatkoztatásokból áll. Mert minden azon múlik, hogy lehetőség, vagy választás révén jön létre.
A választás alapján élt élet: tudatos cselekedet. Akció. A lehetőség alapján élt élet: tudattalan sodródás. Reakció. Amikor „újrajátszol" valamit, összegzed a bejövő adatokat, rákeresel a memóriatárolódban az ugyanilyen hasonló tapasztalatodra, és ugyanúgy cselekszel, ahogy korábban. Az elme műve, nem a léieké.
A lelked azt szeretné, hogy az ő memóriájában keresgélj, hogy lásd, hogyan hozhattad létre az igazán valódi tapasztalatodat az Új Pillanatban. Ez a „lélekkeresés" tapasztalata, amiről már sokszor hallottál, de a szó szoros értelmében „magadon kívül" kell lenned, hogy megtehesd. Amikor azzal töltöd az idődet, hogy megpróbálod kitalálni, mi a „legjobb" neked, pontosan ezt teszed: töltőd az idődet. Márpedig az időt jobb megtakarítani, mint elpocsékolni.
Nincs időtakarékosabb, mint magadon kívül lenni. Gyorsan elérhetők a döntések, gyorsan megvalósulnak a választások, mert a lelked kizárólag a soros tapasztalatokból dolgozik, anélkül, hogy felülvizsgálná, elemezné és kritizálná a múltbelieket. Ne feledd: a lélek teremt, az elme reagál.
A lelked tudja az Ó bölcsességében, hogy ennek a pillanatnak a tapasztalatát Isten küldte neked, mielőtt bármilyen tudomásod is volna róla. Már akkor úton van hozzád, amikor még csak kutatsz utána - még nem is tudod, mit kérdezel, Én már válaszoltam neked. Minden adott pillanatban jelen van Isten is. Ezért hívjuk jelennek.
A lélek ösztönösen a tökéletes körülmény és helyzet felé törekszik, és elhozza annak a tapasztalatát, Aki Valójában Vagy.
A lélek vágya, hogy hazavigyen Istenhez. Hogy hazahozzon Hozzám.
A lélek szándéka, hogy a tapasztalat útján megismerje magát - ennélfogva megismerjen Engem. A lélek tudja, hogy egyek vagyunk te és Én, még ha az elme el is utasítja ezt az igazságot és a test megvalósítja az elutasítást.
Mondom tehát, hogy a nagy döntések idején legyél magadon kívül, és merülj el a lélekkeresésben.
A lélek megérti mindazt, amit az elme képtelen befogadni.
Ha arra fordítod az idődet, hogy megpróbálod kitalálni, mi lenne számodra a „legjobb", óvatosak lesznek a választásaid, egy örökkévalóságig tart, míg elszánod magad, és elvárások tömegén alapul az utad - ami így elkerülhetetlenül zsákutca lesz.
Ha nem vigyázol, belefulladsz az akarásba és a reménykedésbe.
Ez aztán a válasz ! De hogyan hallgassak a telkemre ? Honnan tudhatnám, mit hallok ?
A lélek érzelmekkel beszél hozzád. Hallgass az érzelmeidre. Kövesd az érzelmeidet. Tartsd becsben az érzelmeidet.
Érdekes... Nekem inkább úgy tűnik, hogy pontosan az érzelmeim becsben tartása miatt kerülök örökösen bajba.
Mert „baj"-nak tekinted a fejlődést, az egy helyben ácsorgást pedig biztonságnak.
Bizony mondom néked: az érzelmeid soha nem sodornak „bajba". Az érzelmeid jelentik az igazságodat.
Ha olyan életet akarsz élni, melyben sosem követed az érzelmeidet, ám valamennyi érzésedet átszűri az elméd gépezete, csak rajta. Dönts az elméd helyzetelemzés alapján. De ne számíts túl sok örömre egy ilyen tákolmányban, annak magnyilvánulására végképp ne, Aki Valójában Vagy.
Ha a lelkedre hallgatsz, akkor tudni fogod, mi a „legjobb" a számodra. Az a legjobb, ami igaz.
Amikor csakis azt teszed meg, ami igaz, egyszerre felgyorsul az utazásod. Amikor létrehozol valamilyen tapasztalatot, ami az adott pillanat számodra megnyilvánuló igazságán alapul, akkor nem egy „régi igazság" tapasztalatából hozol létre egy új Ént.
Miért tart olyan sokáig létrehozni a választott valóságot ? Mert nem a saját igazságodat éled.
Légy tudatában az igazságnak, és az igazság fel fog szabadítani.
És amikor már ismered az igazságodat, ne hagyd, hogy megváltozzon róla a véleményed. Ne tűrd, hogy az elméd megpróbálja kitalálni, mi a „legjobb". Állítsd le ! Lépj ki az elmédből ! Térj vissza az érzékeidhez !
Ez a visszatérés az érzéseidhez, ahhoz, ahogy érzel, nem pedig, ahogy gondolkozol. A gondolataid azok, amik: gondolatok. Elmeszülemények. Az elméd által gyártott álteremtmények. Az érzéseid azonban a lehető legvalóságosabbak.
Az érzelem a lélek nyelve. És a lelked az igazságod.
Most már érted ?
Úgy érted, hogy bátran fejezzünk ki minden érzelmet, legyen akár negatív, vagy egyenesen romboló ?
Az érzelmek nem negatívak és nem rombolók. Egyszerűen csak igazságok. És csak az számít, hogy hogyan tudod kifejezni az igazságodat.
Ha szeretettel fejezed ki az igazadat, az nemigen vezethet negatív vagy káros következményhez. Ha mégis megesik, akkor rendszerint arról van szó, hogy valaki más negatív vagy káros módját választotta az igazad megtapasztalásának. Ebben az esetben nehéz elkerülni a jelzett végkifejletet.
Persze más a helyzet, ha képtelen vagy kifejezni az igazságodat - és többnyire éppen ezt teszik az emberek. Annyira tartanak attól, hogy esetleg fájdalmat okoznak másoknak vagy saját maguknak, hogy inkább teljes egészében elrejtik az igazságukat.
Ne feledd: nem az az elsődleges, hogyan kapnak meg egy üzenetet, hanem az, hogy milyen jól adják tovább.
Azért nem vállalhatsz felelősséget, hogy hogyan fogadják mások az igazságodat. Mindössze arra ügyelhetsz, hogy megfelelően közöld. És nem csak az üzenet érthetőségére gondolok, hanem hogy milyen szeretetteljes, milyen könyörületes, milyen érzékeny, milyen bátor, és milyen tökéletes a közlésed.
Nincs helyük a féligazságoknak, sem a „kegyetlen igazság"-nak, sem a „meztelen igazságnak"; csak és kizárólag az igazságot közöld, a teljes, csorbítatlan igazságot, és semmi mást, csak az igazságot, Isten téged úgy segéljen.
Ez az „Isten téged úgy segéljen" ruházza fel isteni minőséggel a szeretetet és a könyörületet, mert ha megkérsz rá, Én mindig a segítségedre leszek, hogy így közöld az igazságodat.
Úgyhogy igen, erről van szó: fejezd ki akár a „legnegatívabb"-nak tartott érzésedet is, de soha ne rombolóan.
Azzal, hogy nem fejezed ki a negatív érzéseket, még nem szünteted meg őket. És akkor a te testedet emészti, a te lelkedet égeti.
De ha a másik minden negatív gondolatommal szembesül, amit róla gon... érzek, az befolyásolja a kapcsolatot, függetlenül attól, milyen szeretettel közöltem.
Mint mondtam: fejezd ki a negatív érzelmeidet, hogy megszabadulj tőlük. Azt nem határoztam meg, hogyan és kinek.
Szó sincs róla, hogy minden negatívnak nevezett érzelmedet meg kellene osztanod azzal a személlyel, aki iránt táplálod. Erre csak akkor van szükség, ha az elmulasztása veszélyeztetné az épségedet, vagy azt eredményezné, hogy hamis elképzelésekhez vezetne másokat.
A negativitás, az elutasítás, a neheztelés, a rosszallás, a harag, az indulat, a sértődöttség sosem a legfelsőbb igazság jele, még ha az adott pillanatban az igazságod benyomását is kelti. Inkább a te tökéletlen részedből fakad. Sőt, mindig abból !
Ezért olyan lényeges megszabadulni a negativitásoktól. Csak akkor vizsgálhatod meg kellő alapossággal őket, ha szembe tudsz nézni velük.
Neked az összes kimondott dologról - csúnya dologról - csak fel kell fedezned, hogy ha egyszer ki lett mondva, többé nem érződik „igaznak".
Az össszes kifejezésre juttatott érzésedről - a félelemtől a dühig -megállapíthatod, hogy miután kifejezésre jutott, többé nem fedi azt, ahogy valójában érzed.
Az érzések tehát csalókák lehetnek. Az érzelem a lélek nyelve, de meg kell bizonyosodnod róla, hogy az igazi érzéseidre hallgatsz, nem pedig az agyad valamilyen hamisítványára.
Na, mondhatom... ezek szerint már az érzelmeimben sem bízhatom. Nagyszerű ! Azt hittem, ez az út vezet az igazsághoz ! Azt hittem, éppen erre tanítottál.
Úgy van. Erre tanítalak. De figyelj jól, mert ez a kérdés azért sokkal összetettebb, hogysem egy csapásra megérthesd. Bizonyos érzések igazak: ezek születnek a lélekben. Mások utánzatok csupán, nevezetesen azok, melyek az elmédben jönnek létre.
Vagyis ez utóbbiak egyáltalán nem „érzések", hanem gondolatok. Érzéseknek álcázott gondolatok.
Ezek a gondolatok a korábbi tapasztalataidból fakadnak, továbbá mások megfigyelt tapasztalataiból. Láttad, mikor valaki elfintorodott foghúzás közben, és te fintorogsz, amikor húzzák a fogadat. Talán nem is fáj, mégis fájdalmasan fintorogsz. A reakciódnak semmi köze ahhoz, hogy te hogyan érzékeled a valóságot, más tapasztalatán alapul, illetve olyan eseményeken, melyek a múltban történtek veled.
Emberi lényként az jelenti számodra a legnagyobb kihívást, hogy minden ízedben létezz itt és most- hagyd abba a dolgok kitalálását ! Ne előre elkészített gondolatokat rángass elő és vonatkoztass a jelenre. Mindig létezz a pillanatban. Ne feledd, ez a pillanat - vagy bármely másik - a te ajándékod az Énednek. A pillanat egy mérhetetlen igazság magvát tartalmazza, azét az igazságét, melyet szeretnél felidézni. Ám amikor elérkezik a pillanat, azonnal mindenféle gondolatokat kezdesz ráaggatni. Ahelyett, hogy a pillanatban léteznél, kivonod magad belőle, és kívülről igyekszel megítélni. Reagálsz. Úgy cselekszel, ahogy valaha már cselekedtél, nem úgy, ahogy a pillanat megkívánja.
Nézd csak meg ezt a két szót:
REAKTÍV
KREATÍV
Figyeld meg, lényegében ugyanaz a szó, csupán a Kváltoztatta meg a helyét ! Ha megfelelően cselekszel, a helyére kerül a K, és reaktív helyett kreatív leszel !
Hm... okos.
Isten már csak ilyen.
Tudod, az a lényeg, hogy ha tisztán, előzetes gondolatoktól mentesen lépsz be a pillanatba, akkor megteremted azt, aki vagy, ellenkező esetben csak újra eljátszod azt, aki valaha voltál.
Úgy éled meg az életet, az örökös és végeérhetetlen teremtés folyamatát, mintha csakis újrajátszásból állna !
De hogyan utasíthatja el bármelyik józan, racionális ember, hogy a korábbi tapasztalatára támaszkodjon ? Hát nem teljesen normális, hogy mindent előszedünk a szóban forgó témáról, amit csak tudunk, aztán válogatunk közülük ?
Lehet, hogy normális, de semmiképp sem természetes. Azt tekintik normálisnak, ahogy valamit rendszerint elvégeznek. Ám akkor vagy természetes, amikor megpróbálsz nem „normális"-an reagálni !
A természetes és a normális nem ugyanaz. És bármelyik adott pillanatban eldöntheted, normálisan - az általános norma szerint - cselekszel, vagy úgy, ahogy természetesen jön.
Bizony mondom néked: semmi sem természetesebb, mint a szeretet.
Ha a szeretet vezérli a cselekedeteidet, akkor természetesen fogsz cselekedni. Ha félelemmel eltelve, sértődötten, ingerülten reagálsz, akkor viselkedhetsz ugyan normálisan, természetesen azonban semmiképp.
Hogyan cselekedhetnék szeretettel, ha minden korábbi tapasztalatom azt ordítja, hogy igencsak kínosnak ígérkezik az adott pillanat ?
Feledkezz meg az előző tapasztalataidról, és vágj bele a pillanatba. Létezz itt és most, és csakis itt és most. Nézd meg, hogy itt és most mi szolgálja az éned újrateremtését.
Hiszen ugyanezt teszed itt és most.
Azért jöttél erre a világra ebben az időben és ezen a helyen, hogy megtudd, Ki Vagy - és hogy megteremtsd azt, Aki Lenni Akarsz.
Minden életnek ez a célja. Az élet az újrateremtés örök folyamata, melyben az önmagatokról alkotott legmagasztosabb eszménynek megfelelően teremtitek meg az éneteket.
Engem inkább annak az embernek az esetére emlékeztet, aki leugrott a ház tetejéről, mert hitt benne, hogy tud repülni. Elutasította önmaga előzetes tapasztalatait, továbbá mások általa ismert tapasztalatait, és leugrott az épületről, miközben az járt a fejében: „Isten vagyok !“ Mit mondjak... Én nem látom valami bölcs eljárásnak.
Bizony mondom néked: az emberek a repülésnél sokkal nagyobb dolgokat is véghezvittek már. Betegségeket gyógyítottak. Holtat támasztottak fel.
Hát persze. Egy ember.
Gondolod, hogy csak egy ember rendelkezett ilyen erőkkel a fizikai mindenség fölött ?
Csak egy ember mutatta meg az ilyen erőit.
Nana ! Ki választotta ketté a Vörös-tengert ?
Isten.
Nyilván, de ki szólította Istent, hogy ezt megtegye ?
Mózes.
Úgy van. És ki kért Engem arra, hogy meggyógyítsam a beteget, és feltámasszam a halottat ?
Jézus.
Igen. És azt hiszed, hogy amit Mózes és Jézus megtett, arra te nem vagy képes ?
Nem is ők tették meg mindezt ! Téged kértek meg rá ! Az azért nem ugyanaz.
Úgy is jó. Akkor nézzük meg a te szemléleted szerint. Gondolod, hogy te nem kérhetnél meg Engem ugyanezekre a csodákra ?
Gondolom... megtehetném.
És neked is megtenném ?
Nem tudom.
Hát ez a különbség közted és Mózes között ! Ez az, ami elválaszt téged Jézustól !
Sok ember úgy véli, hogy ha Jézus nevében kérnek Tőled ezt-azt, akkor meghallgatod a kérésüket.
Igen, sok ember hiszi azt, hogy nincs elegendő ereje, de látta (vagy elhiszi másoknak, akik látták) Jézus erejét, ezért kér az ő nevében. Pedig Jézus is azt mondta: „Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz". És az emberek még mindig képtelenek elhinni.
Mindnyájan abban a hitben éltek, hogy értéktelenek vagytok. Jézus nevében mertek csak kérni. A Boldogságos Szűz Mária nevében. Vagy valami „őrangyalnak", vagy akárminek a nevében. A Napisten nevében. A Kelet Szellemének nevében. Készséggel felhasználjátok akárkinek a nevét, csak a magatokét nem !
Bizony mondom: „Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik."
Ugorj le az épületről, és repülni fogsz.
Volt rá példa. Elhiszed, hogy egyesek lebegtek ?
Hát... hallottam már róla.
És olyanok is akadtak, akik átmentek a falon. És akár a saját testüket is elhagyták.
No igen, igen. De soha nem láttam senkit átmenni falon, és nem is javasolnám jó szívvel senkinek, hogy megkísérelje. Ahogy arról sem vagyok meggyőződve, hogy le kellene ugrálnunk az épületek tetejéről. Nem tesz jót az ember egészségének.
A korábban említett ember nem azért zúzta halálra magát, mert nem tudott volna repülni a létezés igaz állapotában, hanem mert csak az a szándék vezérelte, hogy különbnek tüntesse fel magát nálatok. Hogy elkülönüljön.
Kifejtenéd bővebben ?
Az az ember az illúziók önmaga által teremtett világában élt, és ez a nem létező világ arra épült, hogy az ő személye különb a többieknél. Mikor elrugaszkodott a tető széléről, azzal azt jelentette ki: Isten vagyok. Azaz hazugsággal kezdte az isteniség bemutatását. Remélte, hogy nagyszerűbbé, hatalmasabbá teheti magát.
Ez pedig az ego tette volt.
Az elkülönült, személyes ego sosem léphet az Egyetlen helyébe. Az ego minden megnyilvánulása a különállóságát igazolja, nem a minden-séggel való egységét. Más szóval: ez az ember úgy akarta megmutatni isteni mivoltát, hogy a világ elé tárta istentelenségét, és szükségszerűen elbukott.
Ezzel szemben Jézus, aki mindenhol és mindenkiben csak az Egységet és a Teljességet fedezte fel, éppen az Egység megmutatásával nyilvánította ki isteni létét. Tudata az Én tudatom volt, akarata az Én akaratom, ilyenformán abban a Szent Pillanatban hatalmában állt bármit megteremteni isteni valóságában.
Értem. Szóval „Krisztusi Tudatosság"-gal mi is tehetnénk csodákat ! Mi tagadás, ez jelentősen leegyszerűsítené a dolgokat...
Le is egyszerűsíti. A dolgok sokkal egyszerűbbek, mint hinnéd. És sokan eljutottak a tudatosság ezen állapotába. Sokan lettek Krisztussá, nemcsak Názáreti Jézus.
Te is lehetsz Krisztussá.
Hogyan ?
Hogy törekszel rá. Hogy így döntesz. De ezt a döntést minden egyes nap minden egyes percének minden egyes pillanatában meg kell hoznod. Ennek kell életed céljává és okává lennie.
Hiszen amúgy is pontosan ez az életed célja, csak nem mindig vagy a tudatában. Ha pedig olykor fel is merül benned, láthatóan nem tudod, hogyan juss el oda a jelenlegi helyzetedből.
Ahogy mondod ! Nos, hogyan kerülhetek onnan, ahol vagyok, oda, ahol lenni akarok ?
Bizony mondom néked, és nem először: a ki keres, talál; és a zörgető-nek megnyittatik.
Harmincöt éve keresek és zörgetek. Talán megbocsátod, ha kezdem már unni egy kicsit.
És elveszíteni a reményt, ugye ? Kétségtelen, hogy az erőfeszítésedet jó jeggyel jutalmazhatnám - már amennyiben osztályoznám a tetteiteket -, azzal a legkevésbé sem értek egyet, hogy valóban harmincöt éven át kerestél és zörgettél.
Maradjunk abban, hogy ezalatt a harmincöt év alatt hol kerestél, hol nem - többnyire inkább nem.
Amikor még fiatal voltál, csak olyankor jöttél hozzám, ha bajba kerültél, ha szükséged volt valamire. Ahogy korosodtál, rájöttél, hogy talán mégsem ez a legjobb kapcsolat Istennel, és kutatni kezdted, hogyan hozhatnál létre valami jelentőset. De még ekkor is alig számítottam többet az olykomál.
Később kezdted felfogni, hogy az Istennel való egység csakis bensőséges kapcsolat útján érhető el, és különféle gyakorlatokba fogtál, melyek elvezethetnek ehhez a kapcsolathoz; de valljuk be, még mindig meglehetősen következetlenül cselekedtél.
Meditáltál, megtartottál bizonyos szertartásokat. Imáidban és mantráidban engem szólítottál, megidézted a Szellememet, de csak olyankor, amikor alkalmasnak találtad, amikor ösztönzést éreztél rá.
És bár esetenként megtapasztalhattál Engem, az életed döntő hányadát továbbra is az elkülönültség illúziójában töltötted, és csak a lehető legritkábban vettél tudomást a végső valóságról.
Legyünk őszinték - mi más lehetnék Én ? -, és valljuk be, még mindig abban a hitben élsz, hogy autószerelésről és telefonszámlákról szól az életed, a kapcsolataid pedig a saját személyes drámáidról, ahelyett, hogy ezeknek a drámáknak a létrehozójáról szólnának.
Még meg kell tanulnod, miért hozol létre újra és újra drámákat. Túl elfoglalt vagy ahhoz, hogy végigjátszd őket.
Azt állítod, hogy megérted az élet jelentését, de nem élsz ezzel a megértéssel. Azt állítod, hogy ismered a módját, hogyan beszélgethetsz Istennel, mégsem járod ezt az utat.
Ezek után idejössz, és kijelented, hogy harmincöt éven át kerestél és zörgettél.
Igazán kényelmetlen, hogy éppen én ábrándítalak ki, de...
De itt az ideje, hogy ne Belőlem ábrándulj ki, hanem kezdd olyannak szemlélni magad, amilyen valójában vagy.
Mert bizony mondom: Krisztussá akarsz lenni ? Hát viselkedj úgy, mint Krisztus, minden napod minden percének minden pillanatában. (És ne hivatkozz arra, hogy nem tudod, hogyan kell: Krisztus éppen elég támpontot hagyott.)
Tudd, hogy nem vagy támasz nélkül ebben a munkában. Minden pillanatban Én vezetlek. Én vagyok a csendes hang a bensődben, amelyik megsúgja, melyik útra fordulj, melyik ösvényt válszd, milyen választ adj, milyen cselekedetet hajts végre, melyik szót ejtsd ki - hogy melyik valóságot teremtsd meg, ha valóban keresed Velem a kapcsolatot és az egységet.
Hallgass Rám.
Attól tartok, nem tudom, hogyan álljak neki.
Micsoda képtelenség ! Hát nem ezt csinálod ebben a pillanatban is ? Annyi az egész, hogy mindig ezt kell tenned.
Nem mászkálhatok minden pillanatban egy sárga jegyzettömbbel. Nem hagyhatok félbe mindent és kezdhetek el feljegyzéseket írni Hozzád, abban bízva, hogy majd csak ott leszel a ragyogó válaszaiddal.
De mennyire, hogy megteheted !
Úgy értem, ha valaki azt mondta volna neked, hogy közvetlen kapcsolatot létesíthetsz Istennel, és ehhez mindössze annyi szükséges, hogy mindig legyen papír és toll a kezed ügyében, akkor megtetted volna ?
Azt hiszem, igen... Hát persze !
No nézd csak. Mintha éppen az imént mondtad volna, hogy nem teheted meg. Szóval, hogy van ez ? Mit mondasz ? Mi a te igazságod ?
Halld hát a jó hírt: nincs is szükséged tollra és papírra. Én mindig veled vagyok. Nem a tollban élek. Hanem benned.
És ezt... ezt tényleg elhihetem, ugye ?
Persze hogy elhiheted. Nem is kérek mást tőletek, csak ezt az egyet. Hogy higgyetek. Valamennyi Mester erről beszélt. Ez az alapvető tanítás. A végső igazság.
Veled vagyok az idők végezetéig.
Hiszed-e ?
Igen, elhiszem. Úgy értem, jobban, mint valaha.
Helyes. Akkor folyamodj bátran Hozzám. Ha számodra az a legmegfelelőbb, hogy előveszed a jegyzettömböt és a tollat (és meg kell mondanom, ez igencsak bevált az esetedben), akkor vedd elő a jegyzettömböt és a tollat. Gyakrabban. Mindennap. Ha szükségét érzed, akár minden órában.
Kerülj közel Hozzám. Kerülj közel Hozzám ! Tedd, amit megtehetsz. Tedd, amit tenned kell. Tedd, ami fontos.
Mondjál rózsafüzért. Csókolj megy egy követ. Hajolj meg kelet felé. Kántálj. Lengess ingát.
Vagy írj egy könyvet.
Tedd, amit kell.
Mindannyiótoknak megvan a maga elképzelése. Mindegyikőtök a maga módján ért meg - teremt meg - Engem.
Egyesek számára férfi vagyok. Egyesek számára nő. Másoknak mindkettő. Megint másoknak egyik sem.
Egyeseknek Én vagyok a tiszta energia. Másoknak a végső érzés, amit szeretetnek hívtok. És megint másoknak fogalma sincs róla, ki vagyok. Egyszerűen csak tudjátok, hogy Vagyok.
És ez így is van.
Én Vagyok.
Én vagyok a hajadat összekócoló szél. A bőrödet melengető Nap. Az arcodon táncoló eső. A virágok illata a levegőben, és Én vagyok az illatokat a szél szárnyára bízó számtalan virág. Én vagyok az illatot hordozó levegő.
Én vagyok az első gondolatod kezdete, és az utolsó vége. Én vagyok a legfényesebb pillanataidban felszikrázó ötlet. Én vagyok a beteljesülés dicsősége. Én vagyok az életed legszeretetteljesebb tette mögött álló érzés. Az a részed vagyok, amelyik újra és újra ezért az érzésért kiált.
Legyen bármilyen szertartás, ceremónia, megnyilvánulás, meditáció, gondolat, ének, szó vagy tett, ami Hozzám vezet: tedd meg !
Az Én emlékezetemre.
3
Nos, ha visszatekintek, és összefoglalom mindazt, amit mondtál, a következő tételekhez jutok:
• Az élet a teremtés örök folyamata.
• Minden Mesternek az a titka, hogy sohasem gondolja meg magát, kitart a döntése mellett.
• Ne fogadd el válasznak a nemet.
• Mi idézzük elő mindazt, amit gondolunk, érzünk és kimondunk.
• Az élet lehet a teremtés és lehet a reagálás folyamata.
• A lélek teremt, az elme reagál.
• A lélek megérti azt, amit az elme képtelen felfogni.
• Ne arra próbálj rájönni, hogy mi neked a legjobb (miként nyerhetsz sokat és veszíthetsz keveset, miként kaphatod meg azt, amit akarsz), hanem azt nézd, hogy mi vezet ahhoz, Aki Vagy.
• Az érzelmeid jelentik az igazságodat. Mindig az a legjobb számodra, ami egyúttal igaz is.
• A gondolatok nem érzések; hanem elképzelések arról, hogy miként kellene érezned. Amikor a gondolatok és az érzések összekeverednek, elkö-dösül az igazság.
• Hogy hallgathass az érzelmeidre, tedd félre a józan észt és találj vissza az érzékeidhez.
• Ha már felismered az igazságodat, éld is meg.
• A negatív érzelmek sohasem igaz érzelmek, csak az adott dologra vonatkozó gondolatok, melyek a saját vagy mások korábbi tapasztalatain alapulnak.
• Az előzetes tapasztalat nem feltétele az igazságnak, mert a Színtiszta Igazság nem ismétlődik meg, hanem itt és most jön létre.
• Hogy megváltoztasd a viszonyulásodat a dolgokhoz, élj a jelen pillanatban, amelyet még azelőtt kijelöltek és elküldték számodra, mielőtt egyáltalán fogalmad lehetett volna róla. Más szóval, létezz most és itt, ne a múltban vagy a jövőben, és ne másutt.
• A múlt és a jövő csak a gondolataink terméke. A Jelen Pillanat az Egyedüli Valóság. Abban élj !
• Keress és találni fogsz.
• Maradj kapcsolatban az Isteni Igazsággal, bármi legyen is az ára. Ne hagyd abba a gyakorlatokat, az imákat, a szertartásokat, a meditációt, az olvasást, az írást - semmit, ami hozzásegít a kapcsolathoz a Mindennel.
Mit szólsz hozzá ?
Csodás ! Eddig rendben is volna. De meg tudod-e élni ?
Megpróbálom.
Helyes.
Akkor vissza is kanyarodhatunk oda, ahol abbahagytuk. Beszélj az időről !
Azt akár rövidre is foghatnánk: nincs olyasmi, hogy idő !
De azért el is mélyedhetünk benne. Biztos vagyok benne, hogy hallottál már erről, csak éppen nem értetted meg. Most már látod, hogy idő, mint olyan nem létezik, csak ez az idő. Nincsen pillanat ezen a pillanaton kívül. Csakis a Most létezik.
Mi a helyzet a tegnappal és a holnappal ?
Képzeleted szüleményei. Nyomuk sincs a Végső Valóságban. Minden, ami valaha megtörtént, és minden, ami történni fog, most történik, ebben a pillanatban.
Nem értem.
Nem is értheted. Legalábbis nem teljesen. De megpróbálhatod. Csak valamilyen támpontra van szükséged. Ezért hát... figyelj !
Az idő nem valamiféle folyamatosság. A relativitás függőlegesen, nem pedig vízszintesen létező eleme.
Ne úgy képzeld el, mint a balról jobbra haladó időfolyamot, amely minden ember számára a születésétől a haláláig, a világegyetemben pedig egy meghatározott ponttól egy másik meghatározott pontig tart.
Az idő, hogy úgy mondjam, merőleges a térre. Fel és le, le és fel. Képzeld el, mintha egy orsó jelképezné a Jelen Örök Pillanatát. Fűzz papírlapokat erre az orsóra, egyiket a másik fölé. Ezek lesznek az idő elemei. Mindegyik elem különálló és egyedi, ugyanakkor mindegyik a másikkal egyidejűleg létezik. Minden papírlap egyszerre van ott az orsón. Ugyanannyi, mint amennyi mindig is lesz és mindig is volt...
Egyetlen Pillanat létezik, ez a pillanat, a Jelen Örökkévaló Pillanata.
Abban dicsőülök meg, hogy éppen most történik meg minden. Nem kell várni Isten dicsőségére. Boldogságomban, hogy Vagyok Aki Vagyok, képtelen voltam várni, hogy a valóságomban megteremtsem a világot, így hát BUMM, itt van, ebben a pillanatban - egyszerre MINDEN.
Nincsen Kezdet és nincsen Vég. Csak a Mindenség Teljessége van.
Minden tapasztalatod, élményed, és legmélyebb titkod ezen a VAN-on belül nyugszik. A jelenvalón keresztül tudatosan beléphetsz bármely térbe vagy időbe.
Úgy érted, hogy lehetséges az időutazás ?
Bizony, sokan élnek is vele. Tulajdonképpen mindannyian gyakran megteszitek, többnyire - ahogy ti nevezitek - álomban. Többségeteknek nincs is róla tudomása. Nem tudjátok megőrizni a tudatosságát. De az energia, miként az enyv, hozzátok ragad, és néha elég felesleg marad ahhoz, hogy azok, akik érzékenyek erre az energiára, felismerjenek valamit a múltatokból vagy jövőtökből. Megéreznek valamit ebből a maradékból, „olvasni" tudnak belőle. Ezeket az embereket nevezitek látno-koknak illetve médiumoknak. Olykor elég sok a maradék ahhoz, hogy te magad is rádöbbensz, hogy „itt már jártam valamikor". Hirtelen egész lényedet átjárja a felismerés, hogy „mindezt már megtettem korábban".
Déjá vu !
Igen. Ilyen az a csodálatos érzés is, amikor találkozol valakivel, akiről tudod, hogy egész életedben ismerted, hogy ismerősöd ebben az örökkévalóságban.
Öröktől fogva ismered azt a lelket. Magával ragadó, elbűvölő érzés. És igaz érzés.
Az Örökké és a most - egy és ugyanaz.
Imigyen gyakran néztél lefelé vagy felfelé az orsóra fűzött papírlapodról, és közben láttad valamennyi lapot. Magadat láttad azokon, m